2009. január 18., vasárnap

Szösszenet az oviból

Virág az oviban angol csoportba jár, ahol már nagyon jól megért mindent, sokat énekel angolul és néhány szót, fordulatot rendszeresen használ, de azért elég nagy a két nyelv között még a különbség, hiszen magyarul tökéletesen beszél már régóta, így aztán egyszerűbb neki mindent magyarul mondani.

A minap, amikor mentem érte az óvodába, az egyik óvónéni azt mondta, hogy van egy kisebb gond Virággal. Persze az én gyomrom automatikusan feleakkora lett, mint előtte. (bár azért ezt az óvónénit már fenntartásokkal kezeljük egy ideje, mivel még nem nagyon mutatott fel túl sok empátiás, módszertani vagy egyéb nevelés terén alapvető készséget.)

A "gond" az volt, hogy evés közben Virág miután végzett a saját tízóraijával, körbejárja az asztalt, megnézi, hogy ki mit hozott tízóraira és bele-belekóstolgat mások ennivalójába (itt mindenki maga viszi otthonról a tízórait). Hát, eddig még a óvónéni szerint nincs is gond, de miért nem kérdezi meg előtte udvariasan angolul (az angolul ugyancsak nem nagyon beszéltő gyerekektől), hogy "Can I have some from your food, please?" 

Na, ez már sok volt a jóból, így kicsit irónikusan azt válaszoltam, hogy jó, majd otthon elbeszélgetünk Virággal erről a "gondról" és gyakoroljuk a főbb udvariassági kifejezéseket angolul. De az is lehet, hogy szerepjátékban elkezdjük otthon feldolgozni Shakespeare műveit??? A döntéssel még megvárjuk Max-et, hiszen azért nem mindegy, hogy milyen irányt vesz mostantól a nevelés...

Hogy mik vannak! És mi még azt hittük, hogy már az is szuper, hogy Virág a csoportjában a legjobban halad az új nyelvvel, mindent megért és kétésfél évesen egy új nyelvet sajátít el... De úgy tűnik, ez semmi! Lehet, hogy Angliában már a szülőszobán is több nyelven cseverésznek színes udvariássági fordulatokkal az időjárásról az újszülöttek és ha nem kérik szépen, akkor anyatejet sem kapnak! Az lehet ám a fejlett világ!

Virágtól minden esetre megkérdeztem, hogy hogy is történik ez, mire ő elmondta, hogy egyrészt megkóstolja, hogyha valaki valami érdekeset, finomat hoz, hogy tényleg finom-e - szerintem ez nem is gáz. Persze, hogy ez az eredmény, hogyha mindenki más kaját csomagol ki a kis motyójából. Másrészt pedig Virág szerint a többi gyerek úgysem annyira éhes, hogy megenné az összes ennivalóját - hát igen, ezt már csak Virág feltételezi, nem biztos, hogy ők is ezt gondolják. Azért biztos, ami biztos, jól megbeszéltük, hogy mások ennivalóját inkább hagyni kellene vagy előtte a nem annyira udvarias, de talán még megjegyezhető "Can I have?" mondatocskát motyogja el és hogyha Yes a válasz, akkor szabad a kóstolgatás...