1925-öt írunk és valahol Magyarország egyik lepusztult tanyavidékén járunk. A családfő József béresként dolgozott mostanáig az egyik környéki uradalomban, míg a család - asszony és 4 gyerek - a kis házuk melletti konyhakertből próbálta kitermelni ami az asztalra kellett. Persze volt amit piacon kellett megvenni és volt - például liszt - amit József kapott a fizettsége részeként. Nehezen ment ez élet, és egyre nehezebben laktak jól. Egyik nap egy képeslap érkezett hozzájuk, ami nagy szó volt hiszen éveken át semmit sem hozott a posta. Kiderült, hogy József bátyja, akiről addig úgy tudták, hogy Pesten dolgozik, Amerkiában próbált szerencsét és jól megy sora. Tollat ragadott a családfő és egy éven át tartó levelezés vette kezdetét, amely során meggyőződtek arról, hogy egy Brooklyn-i kisboltban még mindig jobb dolgozni, mint az alföld szeles sarkában. Hosszasan terveztegett a család, és mire megérkezett a József bátyja által küldött pénz, készen is álltak az útra. A kivándorálst titokban kellett tartani, ezért a család csak a legszükségesebb holmiát vette magához, és egy ködös hajnalon elindultak szekéren a legközelebbi vasutállomásra. Két és fél hét múlva értek Hamburgba, ahol a HAPAG hajózási vállalat kivándorlókat fogadó barakkjaiban még három hetet töltöttek el az indulásra várva. Számukra már az eddigi út is rettentő kalandos volt, hiszen még a szomszéd megyében sem jártak azelőtt. A pénzecskéjük is majdnem mind elfogyott, pedig összesen majd' egy évi keresetükkel indultak neki a kölcsönt is beleszámítva. Természetesen a hajó költségét már kifizették és a HAPAG várakozó-telepén a szállást és az ételt is. De, hogy mi lesz Amerikában, arról csak álmokat szőttek. A telepen barakkokban laktak 20-30 fős termekben, Európa minden szegletéből szerencsét próbáló sorstársaikkal együtt. A zsidók és az oroszok külön barakkban voltak, de velük együtt laktak németek, lengyelek, csehek és szerbek is. Hallottak persze sok történetet arról, hogy még mi vár rájuk (már amit megértettek belőle) de leginkább az egészségügyi vizsgálattól rettegtek, ami a hajóba történő beszálláskor várt rájuk.
Akit ugyanis visszafordítottak, az nem indulhatott el és még a jegyének egy jelentős részét is elveszítette. Arról is hallottak, hogy amerikába érkezéskor is egy orvosi vizsgálat és valamilyen teszt vár rájuk, amitől szintén féltek de mivel még reménytelenül távolinak tűnt a megérkezés, erre nem sokat gondoltak. A barakkok életébe néha vidám pillanatokat csempészett a tánczenekar amely szombatonként játszott az egyik pavilonban, még magyar nótákat is ismertek Józsefék legnagyobb örömére. Aztán egy esős reggelen elérkezett az indulás ideje és a poggyászaikat cipelve megindultak a kikötő felé. Nagyon sokat kellett menniük és mindenki körülöttük már azt kérdezte, hogy mikor érnek már oda. Elhaladtak a hatalmas dokkok mellett és aztán az egyik mólónál lévő vizsgáló-állomásbe torkolló sorban találták magukat. Több óra is eltelt mire megkönnyebbülten, bár a beszállítást végző kis hajótól már tengeribetegen elfoglalták a helyüket a fedélközben található sötét és szűk kabinjukban. Tudták, hogy még több, mint két hetet ott kell tölteniük majd mire megpillantják végre az új világot.
Mi történt velük a hajón és hogyan találtak munkára és otthonra New Yorkban? Amerika bevándorlóinak családról családra megvan a maga kivándorlás-története, amely sokszor eléggé hasonlít Józsefék indulására.
Erről a történetről mesél a Hamburg elővárosában lévő egykori HAPAG barakkok helyén újraépített kivándorlásmúzeum - vagy Ballinstadt a szállítmányozási vállalkozó neve után akié akkor a HAPAG vállalat volt. A színvonalasan kitalált és felépített múzeumban a motivációtól kezdve az indulás nehézségein át, a Hamburgi gyűjtő állomás életéről, a hajókon uralkodó körülményekről és az amerikai érkezésről láthatunk sok érdekességet. Mint megtudtuk, az Európai északi és keleti blokkjaiból Amerikába induló tömegek jelentős része Hamburgból hajózott ki New York irányába - de ment innen hajó Délamerikába is.
Érdekes és elgondolkodtató volt a múzeum - és persze Virág is megtalálta benne ami neki érdekes, hiszen voltak gyerekeknek kitalált sarkok és látnivalók, például az életnagyságú ló, amelyik a fejét és a farkát is mozgatta - és miközben az éttermében ebédeltünk és beszélgettünk a látottakról, rájöttünk arra, hogy valójában mi is kivándorlók vagyunk még ha mi nem is ilyen viszontagságosan és ennyi bizonytalanság között jutottunk Barcelonába.
Világ Magyarjai tartsatok össze!
