2009. január 9., péntek

Hamburg - Várostörténeti múzeum

A múzeumok sorából mi nem maradhat el Hamburgban? Hát, a Hamburgmuseum, azaz a várostörténeti múzeum, hiszen ez mindennél többet árulhat el nekünk arról, hogy miért is lett ez a város Európa egyik leggazdagabb városa és a második legnagyobb árukikötője...
Az épületben, amit az eredeti városfal egyik bástyájának a helyén építettek meg, több emeleten keresztül időrendben követhetjük végig a városalapítástól kezdve, a viking támadásokon keresztül, a szász telepesek bevonulásán át a város történetét, fejlődését, gazdagodását.


Merthogy fontos volt a város fekvése, elhelyezkedése is, de aztán kiemelt fontosságú
 lett később a jól felszerelt hadi erő és a vallás is. A gazdasági fellendülést pedig meghozta a Hanza-szövetség, ahol Hamburg Lübeck után közvetlenül a legtekintélyesebb kereskedőváros lett hamar. A múzeum persze arról is mesél, hogy nem elég jó helyen lenni, a város életében nagyon fontos volt a jó vezetés, a megújulási képesség, a tervezett fejlődés. Így aztán a nagy tűzvész (1842) után, amikor pár nap alatt a város harmada veszett oda, vagy a kolera járvány (1892) és persze a második világáború után, amikor hatalmas károkat szenvedett el a város, a hamburgiak mindig készek voltak erejüket és persze pénzüket áldozni a városért. Ezzel a városvezetés persze soha nem élt vissza, minden idők legjobb építészeivel, várostervezőivel alakították ki a mai Hamburg utcáit, csatornáit, közlekedését. A múzeumban már 2025-ig kész terveket látunk, hogy hol mi fog történni, és meglepődnék, hogyha nem úgy lenne minden percre pontosan, hiszen ez itt kérem Németország!


A múzeum nagyon színvonalas, érdekes és sok-sok egyedülálló dolog van kiállítva ötletesen és szemléletesen. Így aztán nem nagyon válik unalmassá a sok-sok téma: történelem, öltözködés, étkezés, életmód, kereskedők életvitele, pénzverés, városrendezés, hajózás, tűzvész, kivándorlás, hamburgi kikötő fejlődése, stb. A gyerekek számára itt is külön tájékoztató táblákon írják ki érdekesen az alapinformációkat, hogyha esetleg nem a szervezett gyerek idegenvezetés keretein belül nézné meg valaki a múzeumot.


Van ám itt is millió dolog, amit ki lehet próbálni: bújkálhatunk városi szennyvízcsatornában (szerencsére szennyvíz nélkül), vezethetünk életnagyságú gőzhajót, bemászhatunk a hajó gyomrában a hordók közé, vagy betekinthetünk a középkori kereskedők házaiba és persze sok-sok kis videót nézhetünk az amúgy is látványos kiállítás kiegészítéseként. A legfelső emeleten pedig itt is van modellvasút Virág legnagyobb örömére.